Preiszner - Leírások

Vissza a fõlapra

Kedves Látogató, mielõtt szörnyethalnál a rémülettõl, hogy elkövetkezendõ óráidat hosszú, unalmas elemzések olvasásával kell töltened, megnyugtatlak: alábbi soraim pusztán parányi segítséget kívánnak nyújtani a szerény életmûvemben való eligazodáshoz, illetve a zenéim közt való választáshoz. Igérem darabonként néhány mondatnál többet nem írok. (2003 IV. Visszavonom. Nézd meg a III. Szimfóniához írt útmutatót!:)

Neoklasszikus tanulmányok

Az elsõ darab amit ebben a csoportban találsz, a Passacaglia címet viseli. Ezt még 2000 augusztusában írtam, de az elsõ verziója korántsem volt kielégítõ minõségû (túlzottan komoly hangsúlyt fektettem a terjedelem növelésére) ezért 2001 elején kénytelen voltam átírni. A darab elsõ fele - mint a címe is mutatja - egy ismétlõdõ basszusra írt variációsorozat, a második fele szabad fantázia-szerû forma, a végén egy magamhoz képest ügyesen kivitelezett szûkmenettel. (az azelõtt elhangzott témák egymás felett, alatt a négy szólamban összegabajodva szólalnak meg)

Ezután két többtémás fúga következik azt Allegro és a G-dúr Fúga. (Az "Allegro"-t csak a zongarafigurációk miatt nem nevezem fúgának) Összeségében a "G-dúr Fúga" a szebben, mivesebben kivitelezett de az "Allegro" végén lévõ szûkmenet sokkal gazdagabb mint az elõbbi darab megfelelõ része. Mindkettõben számos olyan dolog van amit ma másképpen oldanék meg, de ennek ellenére szerintem egészen jól sikerültek.

A Szonatina egy bájos kis játék kvázi-klasszikus stílusban. Eredetileg gordonkára, hegedûre és fuvolára írtam a Lõrincbarát kamaraegyüttes számára, ebbõl készítettem az itt található fúvos-átiratot Mike McCoy zenekarának. (Ha a Scriptoriumban jársz feltétlenül hallgasd meg a "Four-tune Cookies" címû darabját.)

Néhány Bach-átirat meghallgatása után, villámcsapásként hasított belém a gondolat, hogy szent kötelességem, meghangszerelnem néhány fúgát a "Helyesen Temperált Billentyûshangszerbõl". Már majdnem kiszemeltem az áldozatot, mikor meggondoltam magam. Úgy döntöttem, nem bosszantom szegény öreg mestert, és inkább egy saját darabomat teszem tönkre. Mivel azonban nem volt egyetlen tisztességes fúgám sem ami megérte volna a fáradságot, írtam egyet. (H-moll fúga) Három témát használtam fel benne, ezek különbözõ kombinációkban, fordításokban (fejük tetejére állítva) jelennek meg a mû során. A hangszerelés elsõ kísérletei csúfos kudarccal végzõdtek, rá kellett jönnöm, hogy nem tudom megfelelõen használni a szimfonikus zenekart. Néhány nap depresszió után elfelejtettem az összes hiú ábrándomat, kivertem a fejembõl a Webern által hangszerelt hat-szólamú ricercart, meg a csodálatos Schönberg átiratokat, és virtuálisan kirugtam a zenekar kétharmadát. Ami a végsõ verzióban maradt: egy teljes vonószenekar és négy szólista. (egy fuvola, egy basszus furulya, egy hegedû, és egy fagott) E különleges összeállításnak, köszönhetõ a darab címe. (Fuga Concertante)

Zongoradarabok

A Bagatell és a Fantázia az elsõ érdemi kísérleteim a zongorára való írás terén. Mindkettõnél törekedtem rá, hogy néhány évnyi zongoratanulás után játszhatók legyenek, (elsõsorban természetesen magamra gondoltam) ezért mindkét darab fakturája meglehetõsen egyszerû, áttekinthetõ. (a Bagatell végig szigorúan kétszólamú) Összeségében ezeket a darabokat nem tekintem kész mûveknek, csupán próbálkozásoknak, de mivel ebben a kategóriában lényegesen jobban sikerültek mint más darabjaim, úgy gondolom egyszeri meghallgatásra feltétlenül érdemesek.

A Zongoraszonátámat viszont nagyon szeretem. Technikailag nagyon nehéz darab, magam egy hangot sem tudok belõle eljátszani, de ha egyszer megfelelõ kézbe kerül, meggyõzõdésem, hogy élvezetes percek kerekedhetnek a szerencsés alkalomból. Az elsõ tétel egy rendkívül egyszerû rondó, átvezetések, kidolgozások nélkül. Eredetileg önnálló darabnak terveztem "Kis szvit zongorára" címmel. A vad, ritmikus fõtéma feltünések közt elõször egy bájos, ironikus valcer, egy vaskos induló, majd pedig egy könnyed játékos tánc tûnik fel. A második tétel (Adagio) egyszerû dalforma, alapvetõen lírai természetû. A zárótétel pedig az én büszkeségem és boldogságom, mindezidáig a legjobb szonátatételel amit valaha alkottam. Tematikus anyagának jelentõs részét, és a megoldások jelentõs részét Prokofjev csodálatos munkái ihlették. (innen az alcím)

Nemrég egy barátom kérésére elkezdtem filmzenéken töprengeni. Szellemi munkám eredményeként számos új - filmzene gyanánt használhatatlan - mûvel gazdagítottam a Preiszner-jegyzéket, például e két kis zongora darabbal. Az elsõ (Toccatina) végtelenûl egyszerû darab, vásári melodikával és Philip Glass-szerû repetitív struktúrával. Mindazonáltal egy perc erejéig élvezetes lehet, nem túlságosan elmélyûlt hallgatás esetén. A második (Ostinato) bonyolultabb eset. Gyakorlatilag az egész mû egyetlen gyorsulás, meghatározhatatlan eredetû, széttördelt, kifacsart és megcsonkított motívumízekbõl kialakítva.

2002 XII. 19-én, teljesen váratlanul kaptam egy levelet Alessandro Simonetto-tól, amelyben tájékoztatott róla, hogy egy ismerõse a Classical Archives-nél elszántan kûzd, hogy minél több, a "Happy Birthday" témájára írt variációt összegyûjtsön. Mivel aznap volt a születésnapom, (nem elõször és nem utoljára) e levelet aféle mágikus jelnek, isteni sugallatnak tekintettem. Nem volt mit tennem, elhatároztam, hogy ha már így hozta a sors, meglepem magam (magam:) egy kis ajándékkal. Elõzõ nap este a "Tavaszi áldozat"-ot halgattam, ezért - hogy a napjaim közti folytonosság töretlen maradjon - megpróbáltam elképzelni, hogy mit csinált volna az ifjú Sztavinszkíj, ha kezei közé kerül a "Happy Birthday":) Ez volt a kiindulópont, de a darab (Születésnapi Áldozat- két zongorára) folyamán - melyet egyébiránt néhány óra alatt sikerült megírnom - más zeneszerzõk szellemét is megidézem a magam szerény módján. Például, a darab végén található kétszólamú részben, a téma kromatizált variánsaként Bach kézjegyét hallhatjuk, melyet a Mester közvetlenûl halála elõtt vetett papírra a "Kunst der Fuge" utolsó lapjain. (B-A-C-H-c#-d...) Nagyszerû példája ez a preiszneri dialektikának! Születés és halál, múlt és jövõ mint elválaszthatatlan egységek jelennek meg, még e parányi mûben is:)

A Két kis darab orgonára címû mûvemet Anndra MacEanruig számára írtam. A Prelude a zongoraszonátám "adagio"-jának átirata, az eredetihez képest erõsen feljavított visszatéréssel. (Anndra ígérte, hogy küld egy felvételt belõle cd-n. Ha meglesz, felrakom mp3-ban) A Nocturne-t Bulgakov Mester és Margarítája ihlette, innen az alcím "A Sátán bálja Moszkvában". Magamhoz képest elég erõsen leíró jellegû muzsika, szinte filmzene-szerûen akartam az említett esemény néhány képét megjeleníteni. A nyitó fúga alatt lemegy a nap, elkezdenek gyûlekezni a kísértetek, a középsõ részben pedig (ABA elrendezésben) e furcsa félelmetes teremtmények vad táncát, és Margarítát láthatjuk amint a frissen érkezõkkel jattol az ajtóban. A legutolsó szakasz alatt szertefoszlanak az árnyak, és felkel a nap.

A 2002-2003-as évadban a Másik Színház elõadta Mrozek "Piotr Ohej" címû csodálatos darabját. Már az is végtelen boldogság volt számomra, hogy szerény színészi kézségeim latbevetésével megformálhattam egy kisebb szerepet a mûben, de az, hogy mindemellett sikerült megszereznem a keretügyi fõfelhúznoki és fõleengednöki státuszt, az eddigi életem legnagyszerûbb ajándéka volt. Mikor megtudtam, hogy idén ráadásul a fõfelhúznokra vár a zene megszerzésének dicsõséges feladata, éreztem: minden álmom valóra vált. Lassacskán, több - meditációval, önsanyargatással, és a Rendezõ Úrral való rendszeres konzultációkkal töltött - hónap alatt megfogalmazódott bennem az a muzsika mely minden muzsikánál erõsebben képes lesz majd az említett darab támaszává válni. Mivel a fõpróba-idõszak elõtt néhány héttel a megálmodott kamarazenekar majdnem minden tagja lemondta a szereplést, és a világ összes zongoristája - megsejtvén a közelgõ végzetet - beásta magát a Szahara homokjába, végûl egy virtuális gépzongorán voltam kénytelen realizálni zenei víziómat. Piotr Ohej Fantázia - igen, a fájlokban sajnos "j"-vel írtam - 1. rész (ez szólt amíg a közönség elözönlötte a nézõteret) 2. rész (ez pedig az átrendezések alatt)

Kamaramuzsika

A Kis szvit C-ben négy rövid tételbõl áll. A két lassútétel (az elsõ és a második) gyakarlatilag egy-egy crescendo, az elsõ akkordbontásokból, a második pedig a zenészek közt vándorló melódiából építve. A harmadik tétel egy nagyon jól sikerült parányi Scherzo, figyelemreméltó rimikus megoldásokkal. A tétel végén újra felbukkan az elsõ tétel "témája" ban 3/8-ban. Végûl egy vidám tüzes tánc zárja a darabot, Bartók inspirálta melódiákkal.

A Vonósnégyes -a finálé néhány megnyugtató pillanatától eltekintve - talán a legsötétebb darab, amit valaha írtam. A brácsa fojtott hangján megszólaló motívuma után, szabadon formált, alapvetõen ellenpontos természetû muzsika vezet el a második tétel vad, furiózus táncáig. Miután a tánc néhány görcsös rángással végetér, a harmadik tétel dermedt mozdulatlan világában találjuk magunkat. A kromatikusan gomolygó melódia fúgaszerûen lép be minden szólamban, majd némi sûrüsödés és ritmikai aprózódás után többszöri nekifutással jutunk el a tételt záró fortissimó akkordig. A darab végén egy szonáta áll. Különféle karakterek követik egymást (gyors-táncos, lassú-népdalszerû, és az elõzõ tételeket idézõ fojtott-kromatikus) míg végül egy megnyugtató dúr-akkordon végre megpihenhet a fülünk.

Az Etûd jórészben egy osztinátókra (makacsul ismétlõdõ motívumokra) épülõ ritmikus játék. Komoly virtuózitást igényel az üstdobostól.

A Capriccio az egyik legjobb darab amit életemben írtam. A tematikus anyag anyag és a harmóniák sokszor két hatalmas kedvencemet, Bartókot és Prokofjevet idézik. A szonáta-szerû formában írt darab írásakor törekedtem rá, hogy minél kevesebb zenei gondolatból bontsam ki az egész darabot, így jószeriben néhány alapmotívumra vezethetõ vissza majdnem minden zenei történés. Ha mindeddig nem halgattál meg tõlem semmit, szivesen ajánlom ezt darabot figyelmedbe, mert úgy tekintek rá mint a jelenlegi (most 2002 januárja van) zeneszerzõi tudásomból kihozható maximumra.

Egy elborult pillanatomban úgy döntöttem, hogy írok egy mini-operát "Klaus Reiner végzete" címmel. Mindezidáig egyetlen tétel készûlt el belõle, a Nyitány zongorára és mezzo-szopránra. Érdekessége, hogy a szopránszólamhoz nem tartozik szöveg, az emberi hangot úgy kezeltem mint egy hangszert. (a MIDI-verzióban klarinét van beállítva az énekhang helyett) A zongora néhány bevezetõ üteme után három kis dal szólal meg ABCBA elrendezésben a C részben kisebb elkalandozásokkal. A darab alapvetõen lírikus természetû, olykor szinte paszorális egyszerûségû melódiákkal.

A "Kis tánc Igornak" nem más mint az "Ostinato" címû zongoradarab meghangszerelt változata. A cím szerény tiszteletadás Sztravinszkijnak akitõl a ritmikus és motivikus ötleteket loptam a darabhoz. (a hangszerek összeállításáról nem is beszélve)

Eredetileg egy kis dalocskát szerettem volna írni Tolkien az "Egy Gyûrû"-rõl szóló versének magyar forditásából (Réz Ádám) de szokásomhoz híven megin túlbonyolítottam a dolgot. Az eredmény egy vaskos, nehézveretû, romantikus dal lett. Címe: Dal az Egy Gyûrûrõl.

Két hetet töltöttem a szabadban, áram, és zongora nélkül mikor 2002 nyarán egy nomádtábor lebonyolítását nehezítettem mint szervezõ. A felhõk suhanásán, a fû növésén és az ételmaradékaimat emésztõ egerek szellentésin kívül nemigen volt zenei élményben részem, szóval valóságos csoda, hogy hazafelé a vonaton eszembejutott egy dallam amely olyannyira életképesnek bizonyúlt, hogy még több nap múlva is a fáradhatatlanul üldözött. Mikor már éreztem: veszélyben forog a szellemi épségem, megadtam magam és írtam néhány kis karakterdarabot a témából, és az eredményt "A-moll szvit" néven bevezettem az életmûvem jegyzékébe. Kicsit talán kevés benne az átvezetõ rész, a tételeken belüli moduláció, talán túlságosan erõsen kötõdtem minden tételben az eredeti melódia szerkezetéhez. Mindazonáltal rendkívûl kedves a szívemnek, ha lazán összeszõtt kis darabokként halgatom a variációkat, és nem keresem benne a nagymesterek formaérzékének hihetetlen leleményeit, igen kellemes hallgatnivalónak találom.

A Little Bop for Arnold címû darabomat 2002 szeptemberében írtam a kunstderfuge.com "jazz contest" nevû akcióján felbuzdulva. A versenyen indulóknak fúgát kellett írnia jazz-stílusban. Gondoltam, ha már egyszer úgyis különféle kultúrák kibékítése a feladat, akkor legyen a népszerû szólásban említett lúd kövér, és végûl dodekafon technikával oldottam meg a feladatot. (innen a cím! Arnold természetesen Arnold Schönberg) Szóval, röviden: az eredmény egy tizenkétfokú technikával írt kettõsfúga jazz-combora:) Számtalan kultúra kûzd egymással, de végül mind veszít:) Egyébiránt a zene kifejezetten hallgatható lett, kár lenne ha okfejtésem elriasztaná a K.H.-t a meghallgatásától.

Zenekari muzsika

A szimfóniám (1,2 tétel, 2,3 tétel) megírása talán kissé erõnfelüli vállalkozás volt részemrõl, teljesen a mai napig sem fejeztem be. Csak egy hangszerelési vázlatig jutottam el a munkában, ezt írtam be MIDI-re. (mivel összesen csak körülbelül 10 sort használok és a hangszerek megjelölését a sorokon belül végeztem el, ez a verzió úgy szól mintha egy állandóan mozgó szinfonikus zenekar játszaná) Négy tételbõl áll. Az elsõ (Passacaglia) egy állandó basszusváz fölé írt variációsorozat melyhez a szabad játékos formában írt Capriccio attacca kapcsolódik. A harmadik tétel ugyancsak igen szabad formában született, a tétel kezdetén bemutatkozó dallam (már hallottuk mint ellenpontot a második tétel végén a basszusban) után kisebb nagyobb elakadásokkal jutunk el a tételt záró nagy lírai kitöréséhez. A darab végén szépen, zártan megoldott szonáta áll, az elsõ két tétel példáját követve szintén attacca kapcsolódva az elõzõ tételhez. Összeségében szeretem ezt a darabomat is, bár néha kissé idegesít benne a sok hamar elillanó zenei mozaik-kocka, meg néhány - a kijelölt hangszeren - játszhatatlan részlet. (Hajónapló bejegyzés, 2002 szeptember. I. Szimfónia a szerzõ szigorú utasítása szerint visszavonva, és eltávoltva az oldalról)

A zenekari Fantázia az egyik legbizarrabb darabom. Sûrüsége miatt igen nehezen követhetõ, de - részint rövidségének köszönhetõen - megéri a többszöri meghallgatást. Egészen parányi szegmensegbõl állítottam össze, szinte ütemenként változik benne az elõadóapparátus, és a karakter, olykor egy teljes formarész (ha ennek a szónak ebben a kontextusban van valami értelme) csak néhány hangból áll. Technikailag egy nagyon szabadon kezelt 12 fokú hangsorozatból indultam ki, távol tartva magam mindenféle szeriális-matematikai ortodoxiától.

Mikor elkezdtem témákon gondolkodni egy fimzenei felkérés kapcsán (lásd a "Két kis darabhoz" írottakat) rájöttem, hogy ennyi jó ötlet túl sok egy negyedórás filmhez. Ekkor elhatároztam, hogy írok belõlük egy szimfóniát. Az elsõ tétel (Andante) egy variációsorozat-szerûség, önnálló középrésszel melyben az eredetileg a fõtéma ellenpontjaként bemutatkozó melódia kerûl hosszabb idõre elõtérbe. A második tétel egy vad Scherzo a triórészben különös vásári zenével. A szimfóniát a "Vivace" zárja. Terjedelmes szonátaforma, a feldolgozási részben az expozícióban használt motívumokból alakított új témára írt bájos variciókkal.

A Kedves Hallgató mûvemben való eligazodását segítendõ, - rendhagyó módon - sikerült erõt vennem magamon és készítettem egy kis vázlatot a III. Szimfóniámhoz. Remélem ezzel sikerült megteremtenem az elmélyült zenehallgatás alapfeltételeit.

1. tétel "Fantázia" (homage a Mrozek)

Szonáta-szerû keretbe ágyazott szabadon szõtt tétel, a középrészben, játékosan váltakozó epizódokkal. Alaphangneme: G-dúr.

0:00-0:33 fugato (a visszavont I. Szimfóniámból elemelt) fõtémából, a szólóhangszereken
(gordonka, hegedû, zongora)
0:33-0:53 rövid közjáték a zongorán, majd a fõtéma megszólal az elsõ-hegedûkön.
(teljes vonóskar kísér)
0:53-1:03 Téma a gordonkákon, elsõ hegedûk ellenpontot játszanak
1:03-1:12 kis közjáték féleség
1:12-1:22 a gordonkák játsszák a fõtémát, (pizzicato) szólóhegedûben ellenpont
1:22-1:56 átvezetés a melléktémához (a "Pjotr Ohej Fantázia" anyagából)
1:56-2:40 a hegedû bemutatja a -"Pjotr Ohej Fantáziából" kölcsönvett - melléktémá(ka)t.
Zongora kitartóan kísér.
2:40-3:16 Melléktéma ezúttal vonóskaron. (végén megjelenik a szólóhegedû és a zongora is)
3:16-3:24 Az átvezetés motivumából szõtt rövid lezárás.
3:24-3:56 Négyszólamú fúgaexpozició a fõtéma mollvariánsával rokon (kb. másodunokatestvér)
témából. (vonóskar)
3:56-4:03 Megjelenik a zongora, és véget vet a fúgának:)
4:03-4:19 A fúgatéma kétszeresére augmentált változata a szólóhegedûben. (zongora kisér)
4:19-4:32 epizód a szétszabdalt fúgatémából.
4:32-4:55 epizód a fõ- és melléktéma közti átvezetés (Pjotr Ohej!) anyagából.
4:55-5:17 mégegy epizód féleség (szintén a Pjotr Ohejbol) A melódia elõbb a szóló-gordonkán
majd az elsõ hegedûkön szólal meg.
5:17-5:37 a fõtémák közé ékelt un. "kis közjáték féleség" anyaga által inspirált rész.
5:37-6:03 a zongora a vonósok pizzicato kíséretével eljátszik egy a fõtémávál igen távoli
rokonságban lévo melódiát.
6:03-6:19 az elõbbi melódia ezúttal a szólógordonkában, vonósok kísérnek.
6:19-6:45 az elsõ hegedûk továbbszövik az elõbbi gondolatot. (a gordonka által játszott
ellenpont még fontos szerephez jut a fináléban!)
6:45-6:54 Visszatérés! Fõtéma a zongorában.
6:54-7:10 Fõtéma az elsõhegedûkön szólal meg kétszer egymás után. (másodszor gyorsabban)
7:10-7:32 Átvezetés a melléktémához (áthangszerelve)
7:32-8:02 Melléktéma (Érdekessége, hogy az elsõ néhány hangja olyanná változott mint a
4:55-tol hallható melódia kezdete. A mutánsok támadása:)
8:02-8:13 Az 5:17-tol hallható rész anyaga, ezúttal gyorsabban.
8:13-8:46 Coda. Ha eddig figyelmesen halgattuk a darabot, akkor most régi ismerõsként
köszönthetjük a felcsendülõ motívumokat:)

2. tétel "Adagio"

Romantikus indíttatásu tétel, erõs kontrasztokkal, nagy érzelmi hullámokkal. Kiterjedt triós forma, a trió-részben két - egymással határozottan kontrasztáló - témával. Alaphangneme: a-moll.

0:00-0:24 "mottó", bevezetés
0:24-1:17 "A" rész (egyetlen terjedelmes zenei mondat)
1:17-1:39 a "mottó" megjelenik egymás után többször. (zongorán 2x, majd a szóló-gordonkán)
1:39-2:35 az "A" rész melódiája ismét, csak ezúttal a szólógordonkán, pontozott ritmusokkal.
Végén a szólóhegedû is jelentõs részt vállal a feladatokból. Elsõ felében az elsõ-hegedû elleponttal kísér, amely a "mottó"-motívummal kezdõdik.
2:35-3:10 a "B"-rész (Trio) elsõ része, egy igen bizarr valcer, (zongora, szóló-hegedû,
szóló-gordonka, és a vonósok pizzicatói)
3:10-3:44 a "B"-rész második - az elõbbivel erõsen kontrasztáló - része, határozott,
romantikus téma, a zongora, és a másik két szólista elõadásában. (kamarazene)
3:44-4:12 ismét a valcert hallhatjuk, ezúttal szólóhegedûn és vonóskaron.
4:12-4:32 a "B" rész második fele ismét, csak most a teljes vonószenekaron megszólaltatva.
4:32-4:42 a "bevezetés" anyaga, zongora helyett a vonószenekaron.
4:42-5:20 megint az "A"-részt halljuk, de most mint a vonósok és a zongora nagy romantikus
kitörését. A karmesternek kipirul az arca, könnyeit törölgeti.
5:20-5:49 A "B"-rész második felének apoteózisa. Mindenki nagyon kûzd. Karmester
összerogy az utolsó akkord vezénylése közben.
5:49-6:10 a "mottó" ismét megszólal a zongorán. Zenekar egy beletörõdõ a-moll akkordon
zár.

3. tétel "Romanza" (homage a Bill Evans)

Rövid bájos darab 6/8-ban. Alaphangneme H-dúr (!)

0:00-0:13 bevezetés (jellegzetes ereszkedõ basszusmenet, pizzicatók)
0:13-0:43 "A" melódia az elsõ-hegedûk pizzicatóin bemutatva.
0:43-1:12 megint az "A", ezúttal a szólóhegedûn. (teljes vonószenekar tündérszép
pizzicatókkal kísér. Nagyszerû ember lehet, akinek ilyen gyönyörû dolgok
jutnak az eszébe)
1:12-1:37 "B"-rész. Gordonka játssza az "A" rész szépségével vetekedõ melódiát.
1:37-2:03 megint a "B" rész, most az elsõ-hegedûkön. Szóló-hegedû és szóló-gordonka
felváltva ellenpontoz.
2:03-2:17 a "bevezetés" anyaga a zongorán megszólaltatva.
2:17-2:47 "A" melódia az elsõ-hegedûkben, gordonka ellenpontja erõsen emlékeztet a
"B"-re. Némi túlzással ez a rész a két téma szintézisének tekinthetõ.

attacca (nincs pihenés)

4. tétel "Finale"

Jellegzetes, jól követhetõ, szonáta-formában írott preiszneri finálé, a repríz elõtt trió-szerû résszel. Az emberiség kart-karba öltve örömtáncot jár, és bizakodva pillant egy szebb jövõ felé. F-dúrban indul, - tehát a III. tétel elsõ témájának variánsa, (és természetesen a III. tétel ereszkedõ basszusa) tritonus-transzpozicióban szólal meg - és a végén D-dúrban zár. (ha elképzeljük magunk elé a kvint-kört, akkor könnyedén láthatjuk, ahogy a "Romanza" és a az expozició alaphangneme által meghúzott átlót éppen megfelezi a D-dúr amely egyébiránt az elsõ tétel alapjának dominánsa)

2:47-3:17 a Fõtéma (az elõzõ tétel "A" részének 4/4-es variációja) az összes hangszer
felelgetésében szólal meg.
3:17-3:35 Fõtéma ismét, de ezúttal fele értékre diminuálva. (ami eddig nyolcad volt az
immáron tizenhatodként folytatja pályafutását) Elsõ-hegedûk és a zongora kérdezz-felelek játéka.
3:35-3:48 A II. tétel "B" részének második felében (és a tétel végi nagy kitörésben) hallott
téma némiképpen eltorzitott alakban. Az átvezetés kezdete.
3:48-4:27 Átvezetés folytatódik. Elõször néhány motívumot hallunk egy közismert
szimfóniából:) késõbb pedig felbukkan egy motívum amit még az elsõ tétel átvezetéseiben ismerhettünk meg.(az egyik Pjotr Ohej-motívum)
4:27-4:42 a melléktéma bevezetõ-szakasza
4:42-5:24 melléktéma csoport. A III. tétel "B" részének 4/4-es variánsa. (Kissé vásári
hangulatú muzsika. Egyébként ezt is a visszavont I. Szimfómiámból nyúltam)
5:24-5:36 a melléktéma csoport elsõ fele, igen sûrû, kánon-szerû elõadásban. (vonószenekar)
5:36-5:49 aféle zárómotívum (témának túlzás lenne nevezni)
5:49-5:53 genárpauza (egy napig írtam)
5:53-6:07 a kidolgozási rész kezdete. Zongora és szólóhegedû felelget egymásnak, a fõ-
és melléktéma elsõ motívumaival (fõtéma elsõ motívuma mollban)
6:07-6:15 a fõ és melléktéma közti átvezetés egyik motivumából szõtt, kis imitációs játék.
6:15-6:31 a melléktéma kezdetének és az I. tétel egyik epizódjában (6:19-6:45) található
-a szóló-gordonka által játszott - ellepont szintézise.
6:31-6:41 a melléktéma elsõ motivumának moll-variánsával indított feszült felelgetés a
hangszerek közt.
6:41-7:40 Négyszólamú fugátó a fõtémából. (ellenpontokban és a közjátékban persze fontos
szerephez jut a melléktéma nyitómotívuma) Végén félelmetes szûkmenet. (minden
összebagalyodva, egymás felett, alatt, mellett szól) a kidolgozás vége.
7:40-8:36 a középrész különös "trio"-szerû bõvülménye. (ábécésorrendben, Galambos Attila
és Sebõ Ferenc "Ha a nagymamának kereke volna" címû fimjének a meglévõ - igen
kevés - anyagból összevágott verziójában hallható, nagyon halkan a "teknõsbékás"-
jelenet alatt, más hangszerelésben)
8:36-8:43 A fõtéma egyik bõvülménye a mély és magas fekvésû vonósok rövid párbeszédében.
8:43-9:12 A Kedves Hallgató elbizonytalanítására szolgáló, az eddig hallottakhoz képest
eléggé idegenszerûen ható rész.
9:12-9:35 Bizonytalanságunk szertefoszlik, a III. tétel elején már megismert és megszeretett
ereszkedõ basszusmenetet halljuk. (a második és harmadik alatt szólókkal)
9:35-10:08 Az öreg Ludvig von szavaival élve: a "várva-várt és mégis meglepõ" repríz
kezdete. A fõtémát halljuk kétszer egymás után, elõször a gordonkákon, majd
az elsõ-hegedûkön, virtuóz vonószenekari letétben. (basszus szorgalmasan lépdel
lefelé, hogy ezzel is erõsítse a III. és IV. tétel közti erõs rokoni kapcsolatot)
10:08-10:57 az átvezetést halljuk életünkben immáron másodjára, erõsen áthangszerelve.
(ismét találkozunk régi ismerõseinkkel az elsõ, és a második tételbõl, és egy
pillanatra újra megidézzük egy híres zeneszerzõ szellemét:)
10:57-11:12 a melléktéma bevezetése, most vonósokkal
11:12-11:54 melléktémák kissé átírva, és teljesen áthangszerelve.
11:54-12:14 átvezetés a kódához (ha van ilyen) Egyébként a 6:15-tól 6:31-ig hallható rész
áthangszerelt változata.
12:14-13:05 Virtuóz kóda, a tételben megismert motívumokból szove. A végén, az utolsó
szó jogáért vivott ádáz kûzdelembõl meglepõ módon a zongora és a szóló-hegedû
pizzicatójának együttese kerül ki gyõztesen.
Fine